|
Játékszabályok
Five Card Stud Poker
A játékban legalább kettő, de maximum tíz játékos vehet részt.
A játék folyamán minden játékos egy kártyát kap képpel lefelé és
négyet képpel felfelé. A keverés után minden játékos ante tétet
helyez el az asztalon. Ezután a dealer a tőle balra ülő első játékostól
kezdve, egy kártyát oszt képpel lefelé és egy másik kártyát képpel
felfelé minden játékosnak. A játék folyamán mindenki még három
kártyát kap képpel felfelé, a dealer minden osztás előtt egy lapot
eléget. Minden osztást licitálás követ. Az első licitet az a játékos
kezdi, akinek a legkisebb értékű a harmadik, képpel felfelé kapott
kártyája, akinek kötelező egy minimum tétet raknia (bring in),
de rakhatja a kisebb limit-et is (bet). Ha a kezdő játékos csak
bring in-t rakott be, az első játékos aki erre rá akar emelni,
csak kiegészítheti azt a kisebb limitig (complete), ami nem számít
bele a körönkénti három emelésbe. Abban az esetben ha több játékosnak
egyenlő értékű kártyája van, a színek sorrendje határozza meg azt,
hogy ki kezdi a játékot. Színsorrend: Treff(legkisebb értékű),
Káró, Kör, Pikk(legnagyobb értékű).
Sorrendben a következő játékos befejezheti a játékot, ha a lapjait
bedobja (fold), vagy játékban maradhat, ha megadja a már bennlévő
tétet (call), illetve ha megemeli a már bennlévő tétet a kisebb
limit-tel (raise). Az ezt követő körökben a licitet az a játékos
kezdi, aki a legnagyobb értékű nyitott kártya lapokkal rendelkezik,
a színsorrend nem számít. Egyenlőség esetén, az asztalnál elfoglalt
pozició dönt, aki előbb kap kártyát az kezd. A kezdési joggal rendelkező
játékos ezen jogát tovább adhatja a következő játékosnak (check).
Az első két licitálás a kisebb limit szerint folyik, az utolsó
három pedig a nagyobb limit szerint, kivéve ha a második licitálás
folyamán egy játékos két nyitott kártyája egy párt képez, ebben
az esetben bármely játékos választhat, hogy a licitet a maximum
limit szerint teszi meg. Ha bármely játékos a maximum limit szerint
teszi meg tétjét, akkor ezt követően a többi játékos is már csak
a maximum tét szerint licitálhat.
Ha a kártyák száma nem elegendő az utolsó körre és ezáltal nem
minden játékos tudná megkapni az ötödik lapját, ebben az esetben
a dealer a maradék kártyákat a korábban elégetett két kártyával
összekeveri, majd az első kártyát elégeti és mindenkinek kiadja
az ötödik és egyben utolsó kártyáját képpel felfelé. Az utolsó
licit befejeztével a játékosok sorban megmutatják lapjaikat, amit
az utolsó licitáló kezd. A dealer megállapítja, hogy melyik játékos
rendelkezik a legmagasabb értékű öt kártyával és megnevezi a játék
nyertesét.
|